Nemzetközi labdarúgás

A magyar válogatottat is megverték a lengyel klub huligánjai

Tettlegességgé fajult a Legia Warszawa-drukkerek (a bajnoki címvédő 11 fordulót követően mindössze a nyolcadik helyen szerénykedik a lengyel élvonalban) dühöngése: a varsói együttes szurkolói a Lech Poznantól elszenvedett vereséget követően igencsak egyértelműen adták a játékosok tudtára elégedetlenségüket – írta az nso.hu.

A Lech Poznantól elszenvedett 3–0-s vereség után megdöbbentő cselekedetre szánta rá magát a varsói, mintegy 50 főből álló szurkolói kemény mag: a drukkerek a stadionon kívülre hívták az edzőt és a játékosokat, akik azt hitték, hogy csak egy kellemetlen beszélgetésben lesz részük, a valóság azonban sokkal lesújtóbb volt – a szurkolók ugyanis elkezdték verni a futballistákat. Az ökölcsapásokból – amelyek nagyrészt a játékosok fejét és hátát érte – kijutott Nagy Dominiknak is.

Az incidens körülbelül tíz percig tartott, melynek lezárásaként így búcsúztak el a „nehézfiúk” a játékosoktól: „Ha még egyszer így játszotok, ismét eljövünk értetek.” Az eset felvet bizonyos kérdéseket, például hogy lehet az, hogy a közelben nem volt biztonsági ember, a hírek szerint ugyanis senki sem reagált a csetepatéra. Az incidens egyébként nem példátlan a klub történetében, 2011-ben a Ruch Chorzów elleni kudarc (2–3) után történt hasonló dolog, igaz, akkor „csak” egy Legia-játékost (Jakub Rzezniczak) ütöttek meg.

„Számítottam arra, hogy ez ismét megtörténik, a kérdés csak az volt, hogy mikor. Évekkel korábban eltussolták az egészet, ez az egész ügy elfogadhatatlan” – mondta egy lengyel oldalnak Maciej Szczesny, a Juventusban futballozó Wojciech édesapja, aki játékosként két bajnoki címet nyert a klubbal.

 

HIV fertőzött az Arsenal volt sztárja " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

A Nyáron a Fradi focicsapatával is edzett, most vizsgálatokra utazott.